Hogy mi is az a Teszt Szerda?

Kötetlen, tematikus, interaktív borkóstoló.

Minden szerdára valamilyen rendezőelv mentén kiválasztunk a kínálatunkból öt bort, az est kap egy jól csengő nevet, ami előrejelzi a vendégeknek, hogy mire is számíthatnak aznap este. (Például: Szekszárd is szexy, Nem félünk a csavarzártól, Olajos fehérek, Bubisok) A kedves tesztelő vendég megérkezik akár egyedül, vagy társasággal és a borokat az asztalánál szolgáljuk fel a saját kóstolási tempójában, közben mesélünk kicsit a tematikáról, a borokról, a pincészetekről, természetesen ügyelve arra, hogy a tesztelőnek is kényelmes legyen, az információ ne legyen túl sok, vagy túl szakmai, lehet kérdezni, egyet nem érteni, sőt a teszt lapon egytől tízig értékelni a bort. A tesztek eredményeit komolyan vesszük, hiszen jól mutatja a Palack kóstoló közönségének ízlését is, aki szeretne még egy játékban is részt vehet és a tesztek után megnyerheti az aznap esti kedvenc borát!

A kóstoló valóban laza és kötetlen, hiszen akár zárás előtt egy órával is érkezhet a vendég, baráti ára van, tematikától függően 2500 – 3500 forint körül mozog egy teszt ára. Nagy népszerűségnek örvend, ezért érdemes előre asztalt foglalni.

A Teszt Szerda jól jellemzi a Palack hangulatát és ezzel igyekszünk megmutatni széles kínálatunkat, mert szinte bármilyen téma mentén össze tudunk állítani egy borsort! 😉

Ha még nem próbáltátok, akkor itt az ideje egy nyári könnyű tesztelésnek!

Részletek a facebookon.