Borsos Kittyvel kötetlenül beszélgettünk a Palackról, karrierjéről, álmáról a Sommelier színházról is, a beszélgetés olyan hosszúra sikeredett, hogy az álmot egy másik cikkben olvashatjátok majd. Most ismerjétek meg Kittyt, aki szinte a Palack nyitása óta együtt lélegzik a borbárral.
Öt éves volt a palack. Májusban volt öt éve, hogy Te is itt vagy. Régi vendége vagyok a Palacknak és azt látom, hogy most a helyeden vagy, megtaláltad azt a szenvedélyt, ami egy ilyen munkához kell a bor szeretetén kívül és ötvözni tudtál két szerelmet, a színházat és a bort a Sommelier színház “gyermekeddel”. Ez csodás, most beszéljünk kicsit Rólad. Egy interjúban azt olvastam, hogy anyukád szerint már diplomás alkoholista vagy, hogy vagy te ezzel?
A családom nem borkedvelő család, mégis valahogy szerelem volt első kóstolásra. A színház nem jött össze, a Nemzeti Sporttól kirúgtak, kellett egy állás.Jelentkeztem a Palack hirdetésére, eljöttem az interjúra, de nem tudtam, hogy ez egy borbár. Volt egy 120 tételes borlap és Petrányi Gábor, a főnököm azt mondta, hogy felszolgáló kellene és hogy ehhez meg kellene tanulni a borokat. A színész agyam pedig bemagoltam szóról-szóra, mint egy verset, még ma is emlékszem. (s iskolás módon szavalva mondja) “Takler rosé, szekszárdon járunk, kékfrankosból készül, eper, málna, truttifrutti illata van. Hasonlóképpen minden tételnél így tettem, de akkor még nem kóstoltam egy korty bort sem. A 25. születésnapomon a barátaimmal mi La Fiesta Édes élmény bort ittunk, ehhez képest szerintem valóban nagy utat jártam be. Elkezdett érdekelni, hogy igazán mi van a poharakban, hogy miért olyan az illata egy bornak, mit tesz az időjárás a szőlővel. Szépen elkezdtem beleásni magam a témába és a vezetőség is sokat segített ebben, elküldtek az alapfokú sommelier képzésre. A közép és felsőfok már az én szenvedélyem és vehemenciám volt, mert közben beleszerettem a borokba. Persze időbe telt, sok energiába, nem kevés pénzbe került, de felnőttem a Palack filozófiájához, hogy a bor mindenkié. Egyszer született egy cikk a tornacipős sommeliékről, amikor elolvastam a cikket, utána körbenéztem nálunk, ahol az 1 négyzetméterre eső sommelierek száma 3 és mindhárman szeretjük a tornacipőket és kényelmesek vagyunk, de a mi hozzáállásunk, hogy a bor van értünk és nem mi érte, van munkaruhánk, de nem csokornyakkendőben és kocsit tologatva szolgálunk fel, mert azt hiszem ebben a “tornacipősségben” rejlik a hely ereje és azt hiszem az én erőm is. Itt megtaláltam azt a csatornát ahol önmagam tudok lenni és át tudom adni magamat amikor a borról beszélek. Tényleg mindenkié, egyszerűen kell fogalmazni, tömören, érthetően, nem kell számokkal bombázni a vendéget, mert nem a sav fogja érdekelni és nem a cukorfok, vagy ha érdekli, akkor azt is elmondom, de inkább az érdekli a vendéget, hogy miért hívják mondjuk Bodzillának azt a bort, mi a történet mögötte, mi ez az illat. A story kell, a cimke és amikor elmesélem, hogy például azt az Egri Csillag egy 27 éves hölgy keze munkája, akkor elájulnak a vendégek. A diplomás alkoholista kérdésedre válaszolva: nem azt mondom, hogy ellenezték a szüleim, de nem igazán hittek benne. Jól van, most a gyerek elkerült egy borbárba, dolgozik, van munkája, de anyukám mindig azt mondja, hogy édes lányom bármerre sodor az élet ott használd ki a lehetőségeidet, ha most boros helyen dolgozol és van lehetőséged rá, hogy elvisznek a főnökeid különböző borvidékekre, pincelátogatásokra, vagy esetleg támogatják a tanfolyamot, akkor miért ne élnél vele? Amikor sikerült letenni a felsőfokút, most már közel másfél élve, akkor persze nagyon büszkék voltak rám, és akkor az ominózus mondat, Anyu viccesen azt mondta, hogy akkor most már tudod, hogy mit iszol most már legalább papírod van róla, hogy alkoholista vagy. Anyu azért féltett, hogy elragadnak a borok és kocsmáros leszek, de nem így történt, meret már másfél éve üzletvezető-helyettes vagyok, Dávid jobbkeze, illetve megszületett a Sommelier színház is.
Nagyon szép karrierív, amit öt év alatt megvalósítottál és ritkaság is, hogy ilyen szépen tud találkozni a munka és a szenvedély. Miben változott a Palack szerinted az öt év alatt? Milyen volt Kitty öt évvel ezelőtt és milyen most?
A vendégeken azt látom, hogy a Palack atmoszférája és az egész miliő, amit a Palack képvisel magában hordozza a kíváncsiságot, öt évvel ezelőtt is legalább ennyire érdeklődő és kiváncsi vendégeink voltak, mint most. Nekem fel kellett nőni a feladathoz, a személyzetnek is fel kellett nőni a vendégkörhöz. Öt évvel ezelőtt hónapról-hónapra nőttek ki a borbárok a földből, nem is tudtam követni, pedig ebben a szakmában dolgoztam. Megnőtt az igény és az érdeklődés a borok iránt. Ma már a vendégeink nem elégszenek meg azzal, hogy kérnek egy pohár nagyon könnyű, friss fehérbort, már természetes számukra, hogy biztosan hallanak valamit még a borról és evidens, hogy mesélünk is, mert az nem létezik, hogy valamelyikünk ne tudjon egy összetet mondatot fűzni bármelyik tételünkhöz. Azt az igényességet, amit mi elvárunk egymástól, amit a vezetőség vár tőlünk, azt a vendégek is igénylik. Nagy különbséget nem tudok tenni, talán egyet: sokkal több vendég van. Szerencsére. Öt évvel ezelőtt négyen dolgoztunk, mindenki volt minden, hostess, ültető, pultos, felszolgáló, pakoló munkás,diszpécser, mert mindent meg kellett csinálni. Nem voltak egyszerű idők, de most már többen vagyunk, saját feladatkörökkel. Így könnyebb. Kaptam egy olyan utat ahol önmagam lehetek és nagyon hálás vagyok a cégnek.
Mit jelent neked a Palack?
Röviden? Az életem. A legutóbbi Sommelier színház alkalmával a borásznőkkel is erről beszéltünk, hogy aki ebben a szakmában dolgozik, mindegy, hogy bort készít, vagy kínál, vagy elad, szinte lehetetlen elkülöníteni a magánéletünket a szakmai életünktől. Néha csak úgy felhívnak a barátok, családanyák, hogy ott állnak a boltban a polc előtt, ez meg ez lesz a vacsora, milyen bort vegyenek hozzá, mit ajánlok. Egyszerűen belemászott a hétköznapjaimba a bor, a szakmám lett. Ahogy a Palack az életem. Sokszor menekülés volt a munka, voltak hullámvölgyek az életemben, a családomon kívül a Palack volt a biztos támasz, ez nem csak egy munkahely, ha a Palack előtti pad mesélni tudna, akkor abból nagyon jó könyvet lehetne írni, mondjuk a Palack padja voltam címmel. Az évek alatt rengeteg ember jött és ment, legyen az vendég vagy munkatárs. Most valahogy nem tudnám elképzelni az életem nélküle. A Sommelier színházzal pedig kezd kerek egésszé válni, de a Palack az életem leghosszabb egybefüggő kapcsolata.
Az utolsó kérdésem: Milyen bor van most otthon nyitva nálad?
Szilágyi Laci 15-ös Furmintja a Gizella pincészettől. Illetve Gálné Dignisz Évának a Pinot Noir roséja. Nem tartok otthon sok bort, mert a barátaim általam kezdik el megszeretni a bort, de engem néha elkap a gépszíj és olyankor elkezdek áradozni a brokról meg a történetekről és amikor már 20-30 ezer forintnyi bor van nyitva az asztalon, akkor megjegyzik, hogy ez nagyon szép és jó, de nincs itthon még szóda? És akkor engem megüt a guta…